2011. december 22., csütörtök
Állambiztonsági Rendészet
Az 1944. márc. 28-án kelt 119/1944. VI. res. számú belügyminiszteri rendelettel, Hain Péter vezetésével létesített országos hatáskörű politikai nyomozó szervezet. Tevékenysége miatt a magyar közvélemény „magyar Gestapónak" nevezte.
A négy osztályból álló szervezet fő feladatai közé tartozott az antifasiszta szabotázscselekmények nyomozása, a baloldali mozgalmak elhárítása, a zsidó vagyonok felkutatása, elkobzása és „biztosítása". Az Állambiztonsági Rendészet detektívjei a német biztonsági szervekkel együttműködve emberek százait tartóztatták le, kínozták meg. Egy részüket bírósági eljárás nélkül kivégezték, a többieket bebörtönözték vagy deportálták. Sikkasztásaik és egyéb bűncselekményeik miatt az 1944. jún. 9-én kelt 4213/1944. eln. számú belügyminiszteri rendelettel az Állambiztonsági Rendészetet feloszlatták, de vezetői ellen nem indítottak eljárást.
A nyilas hatalomátvétel után két nappal Hain Péter újjászervezte az Állambiztonsági Rendészetet. A szervezet tagjainak többsége a visszavonuló német csapatokkal a bajorországi Ramsdorfba menekült, de néhány titkos ügynökük még több mint egy évig szabotázs- és kémakciókat hajtott végre.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése