2014. november 30., vasárnap

B-17 bombázó repülőgép

B-17 négymotoros amerikai nappali távolsági bombázó repülőgép. Az alsószárnyas, teljesen fémépítésű gép fejlesztése 1934-ben kezdődött a seattlei Boeing-művekben, első szériapéldányait 1940-ben adták át. A 13 db 12,7 milliméteres géppuskából álló erős védőfegyverzetéről Flying Fortress-nek (Repülő-erőd) nevezett B-17-et a II. világháború valamennyi hadszínterén bevetették. A Németország ellen 1943. jan. 27-től folytatott amerikai hadászati légitámadások egyik alaptípusa. 1943-1945 között 33 bombázóegységben 4 574 B-17-et vetettek be Európában. Az össztermelés 7 változatban 12 729 darab volt. A 4 880 kilogramm bombaterhelésű, 2 980 kilométer hatótávolságú B-17 a II. világháború egyik legjobb stratégiai bombázója volt. Az Olaszországban települt és 1944. ápr. 3-tól a Magyarország elleni légitámadásokat végrehajtó 15. amerikai légi hadsereg körülbelül 500 gépből álló 5. BW-je repült B-17-ekkel.
 B-17G amerikai nehézbombázó repülőgép technikai adatai:
Motor: 4x1200 LE-s R-1820;
Sebesség: 462 km/ó;
Hatótáv: 2897 km;
Fegyverzet: 12x12,7 mm-es géppuska, 1x7,7 mm-es géppuska, 5080 kg bomba;
Személyzet: 10 fő;

2014. szeptember 23., kedd

Auschwitz-jegyzőkönyvek

Auschwitz-jegyzőkönyvek szökött foglyok személyes beszámolóját tartalmazó dokumentumok a deportálások áldozatainak fizikai megsemmisítéséről. 1944. ápr. 7-én Walter Rosenberg (Rudolf Vrba) és Alfred Wetzer (Josef Lonik) szlovák zsidók megszöktek az auschwitzi német koncentrációs táborból. Mindketten olyan beosztásban dolgoztak a táborban, hogy pontos információkat tudtak gyűjteni a beérkező szállítmányokról, az emberek kiválogatásáról és elpusztításáról, beleértve az elgázosítás és elhamvasztás módszereit is. Ápr. 26-án Zsolnán részletesen leírták a haláltábor működését. Értesüléseiket két, ápr. 27-én megszökött fogoly, a szlovák Arnost Rosin és a lengyel Czeslaw Morelowicz egy Liptószentmiklóson készült jegyzőkönyvben megerősítette és kiegészítette. Az Auschwitz-jegyzőkönyvek ápr.- máj. fordulóján eljutottak a magyarországi zsidóság vezetőihez, több egyházi főméltósághoz és Horthy István özvegyéhez. Kézhez kapták továbbá nemzetközi zsidószervezetek, az antifasiszta hatalmak és a semleges országok vezetői. Szinte mindenütt "szigorúan titkos diplomáciai értesülés" gyanánt tekintették az Auschwitz-jegyzőkönyveket.

2014. július 19., szombat

Atzel Ede

Atzél Ede báró (Budapest, 1906. okt. 10. - eltűnt 1945. ?.) erdélyi magyar politikus, földbirtokos, az ellenállás mártírja. Jelentős szerepe volt a kisebbségi magyarság társadalmi, gazdasági, kulturális életének, illetve védelmének megszervezésében. A Wesselényi Lövész Egyesület elnöke, a náciellenes Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége egyik vezetője. A 2. magyar hadsereg 1944. szept. 5-ei támadásakor (tordai csata) egy vállalkozás végrehajtásával elfogott egy teljes román hadosztály-parancsnokságot. A kormányzóság felkérésére elvállalta egy nemhivatalos fegyverszüneti delegáció (Dudás József, Faust Imre, Glässer Aladár) vezetését a magyar békeszándék bejelentésére, és a szovjet feltételek megismerésére. Szept. 22-én indultak. Az 1. magyar hadsereg vonalain át 24-én Moszkvába vitték őket, ahol Kuznyecov vezérezredes, a Vörös Hadsereg Vezérkara főnök-helyettese közölte a Szovjetunió készségét a fegyverszüneti tárgyalásokra. 29-én indultak vissza, okt. 1-én jöttek át a fronton. 3-án beszámoltak küldetésükről. A Faragho Gábor vezérezredes vezette hivatalos delegáció ekkor már Moszkvában volt. Okt. 15. után részt vett a fegyveres ellenállásban. Dec. 3-án az ellenállástól kapott megbízatással átment a fronton. A szovjet szervek átadták a magyar Rendőrségnek. A románok (állítólag) kikérték, nyoma veszett. Gazsi József

2014. május 20., kedd

átvonulás elutasítás (1939)

A német és szlovák csapatszállítások engedélyezésének megtagadása magyar felségterületen az 1939. évi német-lengyel háború idején. A magyar kormány 1939. szept. 10-én utasította el Ribbentrop német külügyminiszter szept. 9-ei kérését arról, hogy Magyarország bocsássa a németek rendelkezésére Lengyelországba irányuló csapatszállításaihoz a Kassa ‹Kosice› - Nagyszalánc ‹Slanec› vasútvonal magyar területen futó néhány kilóméteres szakaszát (a szlovák vasúthálózat az első bécsi döntés óta nem volt összefüggő). A magyar politikai vezetés nem kívánt a nyugati hatalmakkal konfliktusba keveredni, illetve jó kapcsolatokat ápolt Lengyelországgal, ezért adta ezt a választ. Ennek ellenére szept. 11-én a kormány engedélyezte, hogy e vasútvonalon zárt vagonokban, német kísérő személyzet nélkül hadianyagot szállítsanak a Lengyelországban harcoló német alakulatoknak. A német kérésnek elsősorban politikai célja volt, a Lengyelország elleni villámháború második hetében katonai szükségszerűség már nem indokolta ezt. Szept. 11-én a szlovák kormány is kérte a kassai vasútvonal használatát csapatszállításra, amit a kormány szintén elutasított.

2014. április 13., vasárnap

Attila-vonal

Attila-vonal a német hadászati-hadműveleti védelem pesti hídfőt védő, önálló támpontokból álló védelmi rendszere. 1944. szept. 22-től építették ki. Szárnyaival a Dunára támaszkodott, összekötötte a Karola-vonalat a Margit-vonallal. Három védőövből állt. A külső Dunaharaszti - Vecsés - Ecser - Maglód - Valkó - Gödöllő - Szada - Veresegyház - Csomád - Alsógöd; a közbülső Soroksár - Soroksárpéteri - Pestszentimre - Pécel - Isaszeg - Kerepes - Mogyoród - Fót - Dunakeszi; a belső (az Attila-vonal-III.) az akkori peremvárosok: Csepel - Pestszenterzsébet - Pestszentlőrinc - Rákoskeresztúr - Rákoscsaba - Cinkota - Rákosszentmihály - Rákospalota - Újpest külső szélén húzódott. A budai oldalra nem terjedt ki. Kiépítéséhez I. világháborús terveket is felhasználtak. Nem épült ki teljesen, katona, idő, technikai eszköz és fegyver hiányában. Védelmét magyar és német csapatok közösen látták el. Déli szektorában állították meg a 46. szovjet hadsereg offenzíváját 1944. nov. elején. A szovjet-román csapatok 1944. nov.-dec. folyamán csak lépésről lépésre tudták magukat „átrágni" rajta.

2014. február 26., szerda

Atlanti Charta

Atlanti Charta az angolszász hatalmak közös politikai alapelveit meghatározó dokumentum. Az Atlanti Charta elnevezésű nyilatkozatot 1941. aug. 12-én írta alá Roosevelt amerikai elnök és Churchill brit miniszterelnök az új-foundlandi Placentia-öbölben megtartott, 9-én kezdődött Argentia fedőnevű konferencián (ez volt első találkozójuk). Az Atlanti Chartát 1941. szept. 24-én aláírta a Szovjetunió és kilenc szövetséges (Belgium, Csehszlovákia, Görögország, Jugoszlávia, Hollandia, Lengyelország, Luxemburg, Norvégia és a Szabad Franciaország) is. A közös nyilatkozat gondolatát aug. 9-én vetette fel Roosevelt abból a célból, hogy „lefektessünk néhány olyan alapelvet, amelyre közös politikánkat alapozhatnánk." Az általa megfogalmazott „négy szabadság" (a szólás és kifejezés; az istentisztelet; a szükségtől; a félelemtől való mentesség szabadsága) közül néhányra való elkötelezettséget, valamint egy olyan közös deklarációt kívánt kicsikarni Nagy-Britanniától, amely elutasítja a területi és gazdasági imperializmust. Az Atlanti Chartát Sumner Welles, illetve Sir Alexander Cadogan szövegezte meg, végső formáját a brit kabinet, Churchill, illetve Roosevelt adta meg. A kész dokumentum brit-amerikai kompromisszumot takart: Roosevelt kérésére elmaradt az utalás a háború után felállítandó nemzetközi szervezetre, a szabad kereskedelem említésénél figyelembe vették Nagy-Britannia birodalmi preferenciáit (ottawai egyezmény), valamint az amerikai védővámtörvényeket. Roosevelt, annak reményében, hogy Latin-Amerika diktatúrái is csatlakoznak majd az Atlanti Chartához, beleegyezett, hogy a vallás, illetve a szólás és kifejezés szabadságára utaló alapelvek ne szerepeljenek a nyilatkozatban. Az Atlanti Charta kimondja, hogy az aláírók „nem törekednek semmiféle területi vagy egyéb növekedésre"; „nem kívánnak semmiféle olyan területi változásokat, amelyek nem egyeznének meg az érdekelt népek szabadon kifejezett óhajával"; „tiszteletben tartják minden nép jogát arra, hogy megválassza azt a kormányformát, amely alatt élni akar" és visszaállítják „mindazoknak a népeknek a szuverén jogait és önkormányzatát, amely népeket ettől erőszakkal megfosztottak"; egyenlő feltételeket biztosítanak a világkereskedelemben és a nyersanyagokhoz való hozzáférésben; hogy „minden ember minden országban félelem és szükség nélkül élhessen"; a szabad hajózás a tengereken és óceánokon; s hogy „amíg az általános biztonság szélesebb és állandó rendszerét meg nem teremtik", lefegyverzik az agresszióval fenyegető nemzeteket. Csatlakozó nyilatkozatában a Szovjetunió leszögezte, hogy „külpolitikájában megvalósította és megvalósítja a népek szuverén jogai tiszteletben tartásának magasztos elveit [...], a nemzetek önrendelkezésének elve vezérli, és amelynek alapja a nemzetek szuverenitásának és egyenjogúságának az elismerése [...], védelmezi minden nép jogát az állami függetlenségre és országa területi sérthetetlenségére, jogát olyan rendszer megteremtésére és olyan kormányzási forma megválasztására, amilyet az célszerűnek és szükségesnek tart..." Ugyanakkor kinyilvánította, hogy „A szovjet kormány, szem előtt tartva, hogy a fent említett elvek gyakorlati megvalósításának elkerülhetetlenül alkalmazkodnia kell majd egyik vagy másik ország körülményeihez, szükségleteihez és történelmi sajátosságaihoz, szükségesnek tartja kijelenteni, hogy ezeknek az elveknek a következetes megvalósítása biztosítja majd számukra a legerősebb támogatást a szovjet kormány [...] részéről."

2014. január 12., vasárnap

Átállások a szovjet hadsereghez

A Honvédség tagjainak egyéni vagy csoportos frontváltása, egyben a háborúval való szakítás egyik módja. 1941 őszétől 1944 tavaszáig csak szórványosan fordult elő. Az átálltak száma alig haladta meg az 1 000 főt. Az átállások a szovjet hadsereghez Magyarország német megszállását követően váltak nagyobb méretűvé, a háborús tapasztalatok, kisebb részben politikai motívumok hatására, de leginkább a fogságba esés elkerülésére. Ettől kezdődően előfordultak zárt kötelékekben, teljes fegyverzettel és felszereléssel végrehajtott átállások a szovjet hadsereghez is. 1944 nyarán több ezerre nőtt a Kárpátok előterébe felvonult 1. magyar hadseregből átálltak száma. Ezek jelentős része nemzetiségi származású katona volt. A nyilas hatalomátvétel nyomán 1944. nov. 1-ig 20 000 magyar katona állt át. A 4. Ukrán Front törzséhez átment Miklós Béla vezérezredes felhívására a 7. és a 9. gyalogezred, a 39/II. gyalogzászlóalj, valamint néhány üteg és alosztály állt át. Ugyanebben az időben Vörös János vezérezredes nov. 5-ei felhívásának hatására a 2. magyar hadseregből átállt négy székely zászlóalj nagy része, továbbá a 60. portyázó osztály, a 25. gyaloghadosztály, a 7. és a 9. tábori póthadosztály, a 2. páncéloshadosztály részei, a 3. magyar hadseregből az 51. gyalogezred, a 201. önálló zászlóalj, a 20/II. tábori pótzászlóalj, az 54. határvadász portyázó osztály és más alegységek részei. Az átállásoknak újabb lendületet adott az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása, 1944. dec. 28-ai hadüzenete Németországnak, az 1945. jan. 20-ai fegyverszünet megkötésének és az Ideiglenes Nemzeti Kormány hadereje szervezésének híre. Például ezek hatására szakított a háborúval a Szent László hadosztály gránátosezredének néhány katonája, a folyami dandár és a 23. gyaloghadosztály egy része. A budapesti csata idején több mint 2 000 katona és tiszt állt át, zömmel a 10. gyaloghadosztályból, az 5 honi légvédelmi tüzérosztályból és az 1. páncéloshadosztályból, bevárva a szovjet csapatok beérkezését. Hasonló módon állt át 1945. márc. végén több mint 30 000 fő, akik nem voltak hajlandók Ausztriába áttelepülni. Átállt az ország határain túlra szorult vagy kényszerített magyarok egy része is. Szlovákia és a Cseh-Morva Protektorátus területén több kisebb alosztály mellett ezt választották a 16. gyaloghadosztály, az 1. hegyidandár, a 24. gyalogezred és a 24. gyaloghadosztály részei. Utóbbiból 2 587 fő 1945. ápr. 7-én Stubnyafürdő térségében előzőleg kiegyezett a szemben álló szovjet parancsnoksággal, így átkerült az Ideiglenes Nemzeti Kormány haderejének 5. hadosztályába. Berlin-Brandenburg térségében állt át a IX. önálló vasútépítő zászlóalj. Az átállók nagyobb részét a túlélésre való törekvés vezérelte, de közülük többen vállalták a fasizmus elleni harcba való bekapcsolódást. Ez utóbbiak közül többszázan a szovjet csapatok soraiban harcoltak mint harcfelderítők, diverziós csoportok tagjai, frontpropagandisták, tolmácsok, gépkocsivezetők, egészségügyi katonák stb. Az átállt magyar katonák nagy része szovjet hadifogságba került.